Növényvilág
A medence volt növényei
A gyakran változó környezeti tényezők hatására a terület élővilága is sokszor és sokat változott, de mégis megadhatunk egy általános leírást, ami ha nagyvonalakban is, de egészen a XIX. századig, a lecsapolásig (1863) jellemezte. Tehát a Marcal-medence valahogy így képzelhető el a régmúltban: szélesen kanyargó, és lassú folyású folyó, melyet két oldalról hosszan elterülő zsombékos láprétek és mocsarak öveztek. Az ezekből kiemelkedő dombokat az éghajlatnak megfelelően eleinte mogyorós cserjék, majd később tölgyfa csoportok tarkítottak. a medence magasabb részeit és kavicsteraszait a Bakonytól egészen idáig lehúzódó sűrű zonális cseres tölgyesek borították. Az újkőkorszakban ezek a zónális erdők még hatalmas területeket foglaltak el a Marcal mentén, azonban az ember megjelenésével egyre nagyobb erdőrészek váltak szántófölddé, vagy legelővé és az akkor még kipusztíthatatlannak tűnő farengeteg lassan fogyni kezdett. A Marcal-medencéről készült legkorábbi térkép, az 1793-ban készült II. József-korabeli katonai térkép, igaz még jelentős nagyságban, de már csak elszigetelten ábrázol cseres-kocsánytalan tölgyeseket. Az erdőket még egy 1841-ben készült térkép is jelzi, de már 1857-ben nem találunk erre vonatkozó adatokat. az utolsó hatalmas tanúfákat az 1930-as években vágták ki. Talán az erdők kiirtása volt az első és legnagyobb embervégezte pusztítás ezen a területen.
A medence jelenkori növényei
Az őshonos fajok kipusztításával a gyomnövények, mint az amerikából betelepült és agresszíven terjedő süntök (Echinocystis lobata) és aranyvessző (Solidago sp.) , szabadon és látható sebességgel burjánzik el egyre nagyobb területeken, ezzel szorítva ki a még megmaradt fajokat is. Terjeszkedésük olyan méreteket öltött, hogy lassan már csak egymással kell megküzdeniük. 2003-ra, a süntök annyira betört a faunába, hogy a Marcal mentén nem ritka látvány a nádasra oly mértékben ráhúzódó gyomnövény, amely alatt a nád meghajolva teljesen eltűnik. De ugyanígy említhetném a gyalogakácot (Amorpha fruticosa) , a selyemkórót (Asclepia syriaca) , vagy a betyárkórót (Conyza canadensis).
A Marcalnak minden pusztítás ellenére még mindig sikerült megőriznie néhány rejtett kincsét, és talán még többet is, mint amiről most tudunk. Mi sem mutatja ezt jobban, mint a még helyenként fellelhető védett fehér májvirág (Parnassia palustris) , mocsári kosbor(Anacamptis palustris), vagy a hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata).